SARRACENIA / KÜRTVIRÁG

A kürtvirágok Észak-Amerika területén honos ragadozó növények. A hosszúra növő levelek, egy fedővel ellátott tölcsérben végződnek. A csapda édes illatot áraszt, mely a gyanútlan rovarokat magához vonzza, és becsalja egészen a növény belsejéig. Majd a szárban a lefelé álló szőrök akadályozzák meg, hogy a rovar kiszökjön. A csapda tetején található fedél nem csukódik le, csupán a víztől általi felhígulástól menti meg az emésztőnedvet. Viszont vannak bizonyos fajok, melyek nem termelnek emésztőnedvet. Náluk a csapófedél elhajlik, így az üregben összegyűlt csapadék és a benne lévő baktériumok segítik a zsákmány elemésztését. A sok napsütés hatására a növények gyönyörű zöld, piros, rózsaszín, sárga és fehér színben pompáznak, melyek ugyancsak felkeltik a rovarok figyelmét. Teleltetni kell őket, tartásuk szinte megegyezik a Vénusz légycsapóéval. Az csapdákat a rizómától felfele 1-2cm-re vágjuk le. Ezt késő ősszel vagy tavasszal tehetjük meg. Ha a tél beállta előtt vágjuk le, a növényeket védett helyen teleltessük, (Pl.: Üvegház) mert nem lesz ami védje a fagytól a rizómát. Viszont az új hajtások már könnyebben meg tudnak indulni, mert több fényt kapnak. A másik lehetőség hogy tavasszal vágjuk vissza az előző évi csapdákat, hogy ne penészesedjenek, gombásodjanak el. Ekkor vigyázzunk az új hajtásokra, viszont ez esetben télen kevésbé védett helyen is hagyhatjuk a növényt.

Ültetőközeg: Tőzeg és nagyszemű kertészeti perlit keverék.
Tartási hőmérséklet: 24-34°C.
Öntözés: Tavasztól őszig 2-3cm magasságban álljon alatta a lágyvíz.
Fényigény: Minél több közvetlen napfény.
Teleltetés: 0-10°C között (Jobban bírják a fagyokat mint a D. muscipula). Közeg enyhén nedvesen tartása. Sok fény és szellőzés biztosítása.



Sarracenia 'Tygo'

S - 2 600Ft

Flava hibrid. A kürtök felső részei enyhén rezes színűvé válnak sok fény hatására.


Sarracenia 'Cuprea x Ornata

S - 2 800Ft
M - 3 500Ft
L - 5 200Ft

Természetes hibrid, mely piros és sötét vőrős színekben pompázik. Csapófedele hullámos és széles.


Sarracenia A30 MK x 'Lynda Butt' 

M - 5 000Ft
L - 6 500Ft


A Sarracenia 'Alata A30MK' x 'Lynda Butt'  hibridje, amely az Alata Black Tube (A30MK) színeit és felépítését mutatja, de a Lynda Buttra jellemző lilásabb árnyalatokkal.


Sarracenia 'Flava var. Cuprea'

S - 2 600Ft 

A csapófedelek ellaposodnak, és bronz színt öltenek.


Sarracenia 'Heterophylla'

S - 2 500Ft
L - 4 500Ft

A 'Purpurea' vörös pigment nélküli, ritka változata. Virága sárga színű.


Sarracenia 'Flava'

S - 2 600Ft

Egyike az alap kürtöknek. Sárgás zöld színével és egyedi alakú csapófedelével az egyik legnépszerűbb faj.


Sarracenia 'Scarlet Belle'

S - 2000Ft
M - 2 800Ft

Psittacina és Leucophylla keresztezéséből jött létre. A kürtvirágokhoz tartozik, rovarfogási elve a Kobralilioméhoz hasonló. Egy apró bejáratot hagy, melyen a rovarok bejutnak. A kis fehér "ablakok" összezavarják a az eleséget, valamint a lefelé álló szőrszálak akadályozzák őket a kijutásban. Az egyik legszebb hibrid növény, színben erősen visszaüt a Leucophylla-ra.


Sarracenia 'Oreophylla'

S - 2 400Ft
M - 3 200Ft

Kürtvirágok egyik alapfajtája. Élénkzöld csapdáin vörös erek jelennek meg. Az év elején hoznak vadászatra alkalmas csapdákat.


Sarracenia 'Vogel'

S - 2 800Ft 
M - 3 800Ft 

Tölcsér formájú csapdával rendelkezik, hasonlít a Barbahoz. Különbség, hogy a Vogel nagyobb méretet ér el. Zöld színű, vékony vörös erezettel.


Sarracenia 'Catesbaei'

M - 3 500Ft

Erőteljes növekedésű hibrid. A kezdetben narancssárga, vörös és vastag erekkel rendelkező Catesbaei, az év vége felé sötétvörös és barna színt vesz fel. Vékony kürtjei, széles és nagy csapdába végződnek, hatalmas csapófedéllel.


Sarracenia 'Leucophylla'

M - 4 000Ft

Az egyik legnépszerűbb és legváltozatosabb kürtvirág. Színeiben fellelhető a fehér, rózsaszín, bíbor, zöld. Közös bennük, hogy a csapda szája alatt lévő részt, kis ablakok díszítik.